2010. március 24., szerda

A Spanyol Királyság történeti előzményei a mohamedán inváziótól a kasztíliai kézfogóig I.

A középkori Hispánia a reconquista előtt

A muzulmán Hispánia (711-1031)
A 711-ben bekövetkezett mohamedán invázió nem volt előzmény nélküli az Ibériai-félsziget történetében, mert a 690-es évektől folyamatos katonai segítséget nyújtottak arab seregek. A muzulmán állam mintegy negyvenöt évig csupán az Omajjád Birodalom egyik tartománya, melynek központja Córdoba volt. 756-ban azonban az egyik utolsó, Damaszkuszból elűzött Omajjád, Abd-el Rahman vette kezébe a córdobai tartomány vezetését (756-788), s 756-ban fölvette az emír címet – ezzel létrejött a Córdobai Emirátus (az Omajjádokat 751-ben az Abbásszidák „űzték el” Damaszkuszból, s székhelyüket Bagdadba tették át - 1. térkép: A Córdobai Kalifátus Al-Manszúr idején). Az emirátus a 9-10. században gazdaságilag megerősödött, így III. Abd-el Rahman (912-962) vallásilag is elszakadhatott Bagdadtól: 929-től kalifa címet vette fel. Ezzel a hispániai muzulmán állam teljesen önállósodott. A legjelentősebb uralkodó ő volt. Utódai alatt már a központi hatalom hanyatlásnak indult: bár Al-Manszúr nagyvezír (976-1002) még összefogta az államot, de utódai során a tartományok önállósodása vált jellemzővé, míg végül 1031-ben III. Hisamot lemondatták. A kalifátus helyén 20 kisebb királyság, ún. taifa jött létre.
A 10. századi muzulmán Hispánia vallásilag és népesedésében is heterogénné vált: a vallási és társadalmi vezetőréteg muzulmán volt. A néhányezer előkelőt az arab muzulmánok tették ki, míg a félsziget meghódításában jelentős segítséget nyújtó berberek az előbbieknek alárendeltjei voltak – ebből rengeteg konfliktus származott a 8-9. században. A hatalom régebbi, helyi birtokosai közül sokan áttértek az iszlámra, őket muvalladoknak hívták. A többséget azonban még mindig a helyi keresztények alkották, akiket mozaraboknak neveztek. Vallási irányításukat három metropolita látta el, míg érdekképviseletüket, illetve az adók beszedését a comesek oldották meg. Nem szabad megfeledkezni a szintén jelentős izraelita kisebbségről sem. Az ő helyzetük volt a legkedvezőtlenebb a muzulmán államban.
A közigazgatás kialakítása már I. Abd-el Rahman alatt végbe ment: az emírséget kuratokra, tartományokra osztotta fel (számuk mintegy 18-35-re tehető), melyek főként a nagyobb városok, várak körül alakult ki. A legfontosabb kurat Córdoba és környéke volt. (2. térkép: A taifák 1030 után)
A Córdobai Emirátus, majd Kalifátus (vagy arabul Al-Andalúz) messze fejlettebb mezőgazdasági és tudományos kultúrával rendelkezett, mint a többi korabeli európai állam: így egyes korabeli arab történetírók a terület aranykoráról beszélnek. Főként a mezőgazdaság emelkedett ki, mivel az arab kertművészet fejleményei Hispániát is elérték. A főváros Európa egyik legnépesebb, ha nem a legnépesebb városa volt a maga 500.000 lakosával. Kulturális fejlettségéről mi sem tesz több tanúbizonyságot, mint hogy filozófusai, például Abulcasis (arabul: Abu l-Qasim; 936-1013) és Averroës (arabul: Ibn Rusd; 1126-1198) a kor európai gondolkodására is nagy hatással voltak: Arisztotelész munkái az ő közvetítésével került az európai szellemi vérkeringésbe. S már a 12. században latinra kezdték fordítani az arab műveket.

A keresztény Hispánia (711-1064)
A keresztény Ibéria legfontosabb jellemzői e korban a frank terjeszkedés és a muzulmánok elleni védekezés voltak. A muzulmán terjeszkedést követően csak a Pireneusok környékén, s a Duero-folyó jobb partján maradt meg a nyugati-gót államiságból valami is.
A Duerón túli területeken, Galíciában jött létre az első nyugati-gót utódállam, az Asztúriai Királyság. Alapítása igen legendás körülmények közt zajlott: a hegyekbe menekült egy Pelagius/Pelayo nevű ifjú, akinek húgát arabok akarták elvinni, de ő ellenállt. Egy sereg élén Covadongánál megverte az arabokat (723) [a történetet III. Alfonz udvarában jegyezték le a 900-as években] – innentől számítják az asztúriai állam születését is. A trónt Pelayo után I. Alfonz (739-756) örökölte, aki lassan Dél felé kezdett terjeszkedni kihasználva a berber felkelések okozta zűrzavart az emírségben. Az egyházi kormányzat is rendre szilárdabbá vált Asztúriában: 830 táján felfedezték Szt. Jakab ereklyéit Compostellában [Santiago de Compostella], mely Európa legjelentősebb zarándokhelyévé nőtte ki magát a középkorban [vetekedett Rómával is]. Ennek köszönhetően alakult ki az egyházkormányzat rendszere is. Püspökséget hoztak létre Leónban, majd 910-re Oviedóból ide költözött a király is. Innen később Leóni Királyság nevet nyerte az asztúriai állam. Az asztúriai királyok közül az egyik legnagyobb III. Alfonz (866-910) volt. Kasztília függetlenedése után a királyság jelentősen meggyöngült, és bár először III. Nagy Sancho navarrai király csak időlegesen (1034), de a kasztíliai trónon utódja, I. Ferdinánd teljesen meghódította, illetve örökléssel elfoglalta Leónt (1037), s a Kasztíliai és Leóni Királyságot egyesítette.
A Kasztíliai Grófságról Burgos központtal már a 9. században említést tesznek a források, önálló állammá azonban csak Fernan Gonzales (923-973) alatt vált, amikor elszakadt Leóntól. A területet Navarrával és Leónnal Nagy Sancho egyesítette. Ekkorra vált királysággá Kasztília. Fia, I. Ferdinánd (1035-1065) akire a kasztíliai trónt hagyta, 1037-ben meghódította Leónt, s felvette a León és Kasztília királya címet. Ettől kezdve a két állam története kisebb megszakításokkal együtt futott.
III. Alfonz uralkodása körül a frank hódítás során létrejött őrgrófságok önálló királyságokká és grófságokká alakultak. Így Pamplona központtal a Navarrai Királyság jött létre, Barcelona központtal a Barcelóniai grófság, míg a Jaca folyónál az Aragóniai Királyság.
A Navarrai [Pamplonai] Királyság létrejöttét 824-re teszik a kutatók. A sorozatos harcok következményeként sikerült helyt állnia a hasonló méretű királyságok között. Az állam fénykora a 11. század elejére tehető, amikor III. Nagy Sancho (1000-1035) a legnagyobb navarrai király uralkodott. Sikerrel vette fel a harcot az Al-Manszúr halála után felbomló Córdobai Kalifátussal és a szomszédos királyságokkal is. Először Aragóniára, majd házassági kapcsolatai révén Kasztíliára, továbbá erőszakkal Leónra is rátette kezét (1034-ben Hispánia császára), ám önként kivonult onnan. Halála után birodalmát fiai közt osztották fel négy részre, így Navarra, Kasztília-León, Aragónia és Sobrarbe-Ribagorza királyságaira. Nagy Sanchot követően belviszályok mindennapossá váltak a részkirályságok között, s a navarrai állam sorsául csak az életben maradásért folytatott harcok jutottak.
Az Aragóniai Királyság a Jaca folyó mentén alakult ki: a 800-as évektől frank fennhatóságú Spanyol őrgrófság része, majd a 9. század folyamán a Galíndez család alatt önállósult. A 10. század végé a Navarrai Királyság fennhatósága alá került a terület, majd III. Nagy Sancho törvénytelen fiának, Ramirónak juttatta örökül ezt az országot: ekkor vált Aragónia királysággá, s több grófságot befogadva területe is megnövekedett. Utódai sikerrel vették fel a harcot a mórok ellen, így az aragón állam életképesnek bizonyult.
Források:
K. Béla bácsi előadásaiból jegyzetelve

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése