"A konstanzi zsinat annak a munkának hevében izzadva, melyért összejött, a bizonytalan származású cseh Husz Jánost a maga törvényszéke elé idézte: ő ugyanis átkos eretnekségeket dogmaként terjesztve megmérgezte a Cseh Királyságot. Ez okból a zsinat és Zsigmond német király hívására a kijelölt időpontban megjelent, és megvádolták azzal az eretnekséggel, amely Csehországban terjed. Ám mivel ő alávaló gaztettét megátalkodva tagadta, saját kezével papírra írt könyvét hozták elő: ebben minden eretnekséget összegyűjtöttek, melyet ő a népnek Prágában prédikált (ezt a könyvet magunk is gyakran láttuk Krakkóban). Ezt a saját kezével írt, és kiadott művet nem tagadhatta le, ugyanis az írását felismerők sokasága ezt bizonyította, de veszedelmes tanításának visszavonására, s a csehek szívébe ültetett tévelygések megváltoztatására még a legjózanabb buzdításokkal sem lehetett rávenni. Ezért a zsinatnak jogszerű ítéletében nem jelentett akadályt a számára kiadott biztosító okirat – ezt az eretnekeknek egyébként nem kell megtartani: az általános gyűlésen lefokozták, s miután átvette az egész zsinat ítéletét Szent Pál szavai kíséretében „hogy a bűn teste elpusztuljon (Róm 6,6)”, ahogy az eretneket elítélni szokás, a világi hatóság máglyán égette el. A hamvait pedig a Konstanzi-tóba szórták, nehogy követői azt kezdjék tisztelni.
Cseh híveit azonban akkora szellemi sötétség szállta meg, hogy születésnapját, július 6-át a szent vértanúknak kijáró nagy ünnepélyességgel ülték meg; éppenséggel csodálkoznunk kell, hogy az egyébként okos, tapasztalt és iparkodó férfiak ilyen nyilvánvaló vallási eltévelyedésbe kerültek: hogy egy eretnek fickót, akit az egész egyház elítélt, s aki azok nemes népét és országát helytelen tanításával tönkretette, nem egyszerűen szentként tisztelték, miközben az összes szentet, akiket az egyház elfogad és tisztel, megvetik; ám teljesen megfeledkeznek arról, hogy milyen keményen büntette az Úr a neki kedves és választott zsidó népet, amikor a Sínai-hegyen az aranyból öntött borjút imádták.
Ezután a cseh Jeromos ugyanazzal a Husz Jánostól fertőzött eretnekséggel ment a zsinat elé, ám Jánostól szebben beszélt, és műveltebb is volt. Ő közel egy évig volt bilincsben, de semmilyen észérvvel vagy meggyőzéssel sem tudták az emberi és isteni jogot kiválóan ismerő zsinati atyák tévelygésétől eltántorítani. Ebből kifolyólag az atyák határozata alapján máglyán égették el. A megégetést mindketten állhatatosan bírták, egy hang sem hagyta el torkukat – ezzel a bűnös lélek szokta jelenlétét igazolni. Az ő hamvait is a tóba szórták, nehogy a csehek felkutassák, de őt is a szentek közt tisztelik.
Amikor pedig mindezeknek Prágában híre ment – tudniillik, hogy mi történt János és Jeromos konstanzi elégetésekor –, követőik összejövetelük során emléküket megszentelték, és elrendelték, hogy évenként meg fogják ülni ünnepüket. És miután Vencel királytól egyházközségeket nyertek, elkezdték tanítani a népet, és a szentségeket kiszolgáltatni, a nemes Domonkos-rendi testvérek monostorát, ami Glatz [ma: Kłodzko, Lengyelország] városának falain kívül helyezkedett el, földig rombolták.
Majd itt-ott egyházközségeket és kolostorokat rohantak le, s az égieknek ajánlott templomokat fosztogattak, gyújtottak fel, s romboltak le. Eztán Bechyné vára mellett majd harmincezer ember gyűlt össze, s miután a gyülekezetnek a szabad ég alatt háromszáznál is több asztalt készítettek elő, a sokaságnak a szent kehelyből szolgáltak fel. Ezek a dolgok megijesztették Vencel királyt: a nép pártütéssel ellene fordul, s az életét és az országát is elveszik. Ám Koranda Vencel pap is győzködte a népet: bár a királyt parasztnak és részegesnek írta le, mégis rámutatott, hogy nyugodt, jóságos és – véleménye szerint – őket élni hagyó, rítusukat nem zavaró uralkodó. S így a nép lázadását – bár a jövőben kialakult – lecsillapította, és a langyos uralkodóból még hidegebbet csinált. A király pedig Korandát ilyen beszéde miatt barátai közé sorolta.
A csehek nemes és iparkodó népét azonban efféle balgaságokkal sem lehetett lecsillapítani, mert másnap már folytatták eszelősségüket és őrültségüket: a fent nevezett Husz Jánost, Jeromost és Jákobocskát, tévelygésük és eretnekségük kútfőit, és ezek bolyongó követőit egyéni tisztelettel a szentek soraiban vélték."
(Jan Długosz)
